Press "Enter" to skip to content

Csizner Ildikó

2018

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2018-ban? Criticai Lapok
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2015-ben és 2018-ban?
3. Hol jelentek meg egyéb színházi tárgyú írásai 2018-ban?
4. Hol volt 2015-ben és 2016-ban színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2015-ben és 2016-ban?
6. Szavazott-e 2015-ben és 2016-ban a kritikusdíjra? Igen.
7. Egyéb közlendő (életrajz): Első írásaim a Színház folyóiratban jelentek meg 1985-ben. Évekig hetente publikáltam az Új Tükörben, és első számától kezdve írok a Criticai Lapoknak is. Elvégeztem a MUOSZ néhány szaktanfolyamát, és igyekeztem a színházat belülről is megismerni, próbafolyamatokat végigkövetni. Több darabban Léner Péter igazgatósága alatt dramaturgi munkát végeztem a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, majd a József Attila Színház számára William Wharton Madárka című regényéből készítettem színpadi adaptációt. Színházi tárgyú írásaim jelentek meg a Kritikában, az Inkognitóban, a Dátumban, a Zsöllyében, és foglalkozásomból adódóan számos, a könyvkiadással kapcsolatos cikkem kapott publicitást.

2015, 2016

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2015-ben és 2016-ban? Criticai Lapok
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2015-ben és 2016-ban? 7óra7
3. Hol jelentek meg egyéb színházi tárgyú írásai 2015-ben és 2016-ban?
4. Hol volt 2015-ben és 2016-ban színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2015-ben és 2016-ban?
6. Szavazott-e 2015-ben és 2016-ban a kritikusdíjra? Igen
7. Egyéb közlendő (életrajz): Első írásaim a Színház folyóiratban jelentek meg 1985-ben. Évekig hetente publikáltam az Új Tükörben, és első számától kezdve írok a Criticai Lapoknak is. Elvégeztem a MUOSZ néhány szaktanfolyamát, és igyekeztem a színházat belülről is megismerni, próbafolyamatokat végigkövetni. Több darabban Léner Péter igazgatósága alatt dramaturgi munkát végeztem a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, majd a József Attila Színház számára William Wharton Madárka című regényéből készítettem színpadi adaptációt. Színházi tárgyú írásaim jelentek meg a Kritikában, az Inkognitóban, a Dátumban, a Zsöllyében, és foglalkozásomból adódóan számos, a könyvkiadással kapcsolatos cikkem kapott publicitást.

2010

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2010-ben? Criticai Lapok
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2010-ben?
3. Hol jelentek meg egyéb, színházi tárgyú írásai 2010-ben?
4. Hol volt 2010-ben színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2010-ben?
6. Szavazott-e 2010-ben a kritikusdíjra? igen
7. Egyéb közlendő (azaz hosszabb életrajz): Első írásaim a Színház folyóiratban jelentek meg 1985-ben. Évekig hetente publikáltam az Új Tükörben, és első számától kezdve írok a Criticai Lapoknak is. Elvégeztem a MUOSZ néhány szaktanfolyamát, és igyekeztem a színházat belülről is megismerni, próbafolyamatokat végigkövetni. Több darabban Léner Péter igazgatósága alatt dramaturgi munkát végeztem a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, majd a József Attila Színház számára William Wharton Madárka című regényéből készítettem színpadi adaptációt. Színházi tárgyú írásaim jelentek meg a Kritikában, az Inkognitóban, a Dátumban, a Zsöllyében, és foglalkozásomból adódóan számos, a könyvkiadással kapcsolatos cikkem kapott publicitást.