A Színházi Kritikusok Céhe szolidáris a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és oktatóival.
Mi, akik harmadéves koruktól járunk a vizsgaelőadásaikra, figyeljük a pályájukat a diplomaosztás után, látjuk őket fővárosban és vidéken, kőszínházakban és független társulatoknál, pontosan tudjuk, hogy értékes, színvonalas képzésben részesültek, hogy az egyetemtől a szakmai tudás mellett az alkotás szabadságát kapták útravalóul.
Aggodalommal figyeljük, hogy a központi akarat egyetlen ember kezébe adja a magyarországi színészképzést; hogy az új épület ígéretén kívül az elmúlt hónapokban semmi nem derült ki abból, hogyan kívánják megreformálni a 155 éves egyetemi oktatást; hogy az érintetteket, véleményük figyelmen kívül hagyásával, kész helyzet elé állították. Veszélyesnek és méltatlannak tartjuk, ahogy az oktatókat és a hallgatókat megbélyegzik, címkézik.
Egyetértünk a hallgatók által megfogalmazott követelésekkel, támogatjuk az egyetem autonómiájáért folytatott küzdelmüket.