Press "Enter" to skip to content

Köszönjük szépen, hogy ez a díj még mindig létezhet!

Emlegetni a kulturális kivéreztetést nagyon más, mint átélni – ezt tudja mindenki, aki ezen a területen próbál boldogulni – mi is a saját bőrünkön érezzük minden nap. De amikor a társelnöki feladatot elvállaltam, pontosan tudtam, hogy nem csak egy civil szervezet vezetését vállalom, hanem egy lassan negyvenöt éves hagyomány folytatását, és az ilyesmivel nem viccel az ember.

Tehát úgy döntöttem, írok egy nagy megköszönő szöveget, mert szerintem nincs fontosabb, mint dolgokat megköszönni, és nagyszerű érzés, hogy tényleg van miért hálásnak lenni. Azokban az időkben, amikor már csak hétköznapi közhelyként emlegetjük a kulturális szféra pokoli helyzetét, kiemelten lényegessé válik a szakmai szolidaritás.

A Színikritikusok díja idén sem jöhetett volna létre a támogatók nélkül. Már csak azért sem, mert állami támogatás egy fillér sincs ebben a projektben, és nem is volt, legalábbis azon idő alatt, amire vissza tudok emlékezni a díj történetében. A dolog logisztikai részét – ez nem kevés feladat – a vezetőség végzi, itt mindenképp szeretnék köszönetet mondani Kovács Bálint elnöktársamnak és Papp Tímea elnökségi tagunknak, és azoknak a kollégáknak is, akik kisebb feladatokat elvállaltak az idei munkában, és ezzel levettek némi súlyt a vállunkról. Ők a következők: Keszte Bálint, Nagy Klára, Németh Fruzsina Lilla, Lénárt Gábor, Proics Lilla, Stuber Andrea. Köszönjük!

És persze, egy ekkora rendezvény sosem jöhetne létre puszta jó szándékból, így hatalmas szükségünk van a támogatóinkra, akik mellettünk állnak, és hisznek abban, amiben mi, hogy ez a díj nagyon fontos a színházi szakma számára. Az idei díjátadó támogatói az Orlai Produkció, a Füge Produkció és a Dumaszínház.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt években a szakmai jeles képviselői is segítettek nekünk a díj életben tartásában. Tavalyi nagyköveteink ők voltak: Bozó Andrea színész, Cseri Hanna színész-rendező-zenész, Dömötör András rendező, Eke Angéla színész, Éder Vera fotográfus, Gabnai Katalin színikritikus, Herczog Noémi színikritikus, Keszte Bálint színikritikus, Légrádi Gergely író, Lénárd Róbert, az Újvidéki Színház művészeti vezetője, Néder Panni rendező, Rényi Ádám író, Tengely Gábor rendező, Török András művelődéstörténész, Várkonyi Judit író, a Játékszín sajtófőnöke. Nagyon köszönjük, és nem csak nekik, hanem annak a rengeteg embernek, akik mikroadományokkal támogatták a kampányaikat!

Köszönjük a Színház folyóiratnak, hogy minden évben, így idén is, közli a kritikusok részletes szavazólapjait, és köszönjük a Trafónak, hogy idén befogadott minket!

Ami minket illet: a továbbiakban is azon leszünk, hogy lehetőségeinkhez mérten a legszínvonalasabb módon folytassuk a munkánkat, mert úgy érezzük, megéri.

Puskás Panni
a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke