Press "Enter" to skip to content

Átadtuk Csíky András életműdíját

Augusztus 25-én, Csíky András 90. születésnapján, a művész kolozsvári otthonában adta át tagtársunk, Köllő Kata a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.

Az eseményről a Szabadság napilap tudósítása ide kattintva olvasható.

Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Szentgyörgyi István Művészeti Intézet színész szakán 1953-ban diplomázott. A pályát a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának alapító tagjaként kezdte, ahol igazgató is volt. 1956 és 1977 között a Szatmári Állami Színház, majd Szatmári Északi Színház színésze (1960-1969 között igazgatója is), 1977–től a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.

1990 után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, éveken át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára.

Erzsébet-díjas (1992), megkapta a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja életműdíját (1997) és a Szentgyörgyi István-díjat (1999). 2001-ben Jászai Mari-díjjal, 2004-ben a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendjével, 2005-ben a a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Életmű-díjával, 2007-ben az UNITER (Román Színházi Szövetség) Életmű-díjával ismerték el. 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjével tüntették ki, 2010-ben pedig megkapta az EMKE Kovács György-díját.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

Csíky András laudációja itt olvasható.