2026-ban Ascher Tamás rendező kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját.
A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.
A Színházi Kritikusok Céhe eddigi életműdíjasai: Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012), Zsámbéki Gábor (2013), Fodor Tamás (2014), Molnár Piroska (2015), Székely Gábor (2016), Radnóti Zsuzsa (2017), Lázár Kati (2018), Pogány Judit (2019), Csíky András (2020), Szakács Györgyi (2021), Cserhalmi György (2022), Ecsedi Erzsébet (2023), Hernyák György (2024), Blasek Gyöngyi (2025).
Az életműdíjat Ascher Tamásnak 2026. szeptember 20-án, a 47. Színikritikusdíj-átadón adjuk át, amelynek helyszíne az Eötvös10.
Stuber Andrea laudációja
Ascher Tamás a magyar színház utóbbi fél évszázadának megkerülhetetlen alakja. Már csak azért is nehéz megkerülni, mert ül legalább három széken. Az elsőn mint rendező. Munkásságát és annak helyi értékét tekintve egy hosszú korszakon át benne van a legjobb háromban. De lehet, hogy a legjobb egyben. Pályája bizonyos szemszögből nézve irigylésre méltó kudarc. Nem sikerült ugyanis nem színházi rendezőnek lennie. Pedig akart, illetve nem akart még akkor sem, amikor már a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezőosztályában tanult, Marton Endre, Kazán István, Babarczy László növendékeként. Festő lett volna inkább vagy író, esetleg filmrendező. Aztán amikor Kaposvárra ment, a Csiky Gergely Színházban vizsgaelőadást készíteni Szép Ernő Patikájából, akkor annyi okos, tehetséges, rokonszenves művészember közé került, hogy rájött: ez az. Neki így, másokkal együtt kell alkotnia! Mindig együtt.
Színháza szemlélődő, ironikus és részvétteli megközelítésben dolgozza fel a valóságunkat, legtöbbször klasszikusok révén. Mindenekelőtt talán az apró részletek iránti különös és különleges affinitás jellemző rá. Ahogy az élet élni kezd nála, ezernyi megfigyelést, jelentést, kifejezési módot foglalva magába. A legkiválóbb munkáiban minden úgy vibrál, ahogy ő maga, az egyénisége vibrál. Ascher eleven és szerves módon teremt meg emberi kapcsolatokat színpadon, s ezek különböző fajtáiról, furcsaságairól, groteszk, komikus, abszurd vagy éppen megrendítő mozzanatairól szólnak az előadásai. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy bár vonzalom fűzi olyan hűvös, okos drámaírókhoz, mint Beckett, Ionesco, Dürrenmatt vagy Pinter, a leggazdagabb és legeredményesebb terepnek mégis kedves szerzője, Csehov bizonyult számára.
Pályája évtizedei alatt nemzetközi sikereket is aratott – és itt nem pusztán a Katona világhódító Három nővérére gondolhatunk –, Bécstől Helsinkin, Lyonon és Oslón át Sydney-ig számos helyen vitt színre drámákat. Itthon nagyjából féltucatnyi színházban rendezett. Kaposvár, Nemzeti, Katona, Vígszínház, Örkény, Miskolc, Budapest Bábszínház – talán fel is soroltuk mindet. Több generációnyi színész számára vágyteli sóhaj és óhaj maradt: Ascherral összekerülni. Mert azt mindenki tudta, hogy vele dolgozni kitüntetés és szaktanulmány – bár nem feltétlenül méznyalás. Mondhatni, kissé kellemetlen alak ő. Egyrészt bízik a színészben, nagyon figyeli, épít rá, sokat vár tőle. Másrészt röntgenszeme van, minden hibát észrevesz és kíméletlenül rávilágít. Karikírozva eljátssza a próbateljesítményt – mert színésznek sem akármilyen, ezt is tudhatjuk, filmekből –, ebből lehet talán a legtöbbet tanulni. Békétlen rendező, aki nem hagyja békén a színészeket. Nekik pedig hasznukra válik ez.
A második széken a pedagógus Ascher Tamás ül. Aki mindig jelen volt azokon a helyeken, ahol fiatalokat lehetett látni, tanítani vagy dolgozni velük, zalaszentgróti tábortól kazincbarcikai amatőr színházi fesztiválig, iskolákban és klubokban, pincékben és egyéb független játszóhelyeken. Fontos képessége a színházi tehetség korai felismerése. Nincs is talán egyetlen olyan szereplője sem a színházi szcénának, akit ő ne látott volna valamikor, valahol, ne ismerné név és teljesítmény szerint. Már a hetvenes-nyolcvanas években hívták kurzust tartani a színifőiskolára, aztán vezetett az egyetemen zenés színész osztályt és rendezőosztályt. Tanítványait a későbbiekben éppúgy hajlamos utógondozni vagy utánkövetni, mint a rendezéseit. Nyolc szűk esztendőben rektorként állt a színiegyetem élén. Most is visz színészosztályt a Freeszfe-n, Forgács Péterrel párban. Ez egyébként egybecseng avval, amit a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház büféjében mondott – színészektől körülülve, kiknek némelyike kívülről tudja az Ascher rendezte kaposvári Pinokkiót, mert annak felvételén nőtt fel –, hogy ugyanis egy hetvenes rendező már ne legyen jelentékeny, mert az visszaüthet. Inkább adja át, terjessze, amit tud.
Ascher Tamás a harmadik széken egy olyan, kíváncsi, nyitott, minden iránt érdeklődő ember, aki tud a frissen megjelent könyvről, a tegnap nyílt kiállításról, az új filmről, az előző esti operabemutatóról, a kezdő költőről vagy festőről, a politikai hírekről, Krasznahorkai interjúiról, a trashtévé celebjeiről, a kommersz sorozatokról, a legjobb karikaturistákról, az ausztrál színházi közönség köhögési és mobilhasználati szokásairól, sőt még azt is tudja, milyen meccs zajlik épp a focivébén a színházi előadás ideje alatt. Ahol Ascher Tamás ott van, felgyűrt ujjú zakóban, két ingben, két szemüvegben és egy harmadik, színházi szemmel, amelyik csukva is lát, ott érdemes megpróbálni a közelében lenni. Mert nézni, hallgatni, beszélgetni vele inspiráció, szellemi kaland és kihívás.
Mi, színikritikusok, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig, együtt vagyunk azok, akik a legtöbbet láthattuk Ascher Tamás rendezői életművéből, amelyet a maga teljességében és élményszerűségében meg nem őrizhettek fényképek, cikkek, rissz-rossz felvételek. Mi a színházi szakmával együtt tudjuk, kicsoda ő, és mit jelent a színházi szakma számára. Tehát hivatottak vagyunk megkérni: tisztelje meg az életműdíjunkat avval, hogy elfogadja.
Fotó: Dömölky Dániel (portré), Hirling Bálint (Az üvegház-próba).