A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe 2025-ben msodik alkalommal hirdette meg a Koltai Tamás kritikapályázatot,
A 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelő pályázóktól két, online vagy nyomtatott sajtóban, blogban vagy a közösségi médiában nem publikált színikritikát kértünk.
Kilenc pályázó jutott a második fordulóba, amelyben három hónap alatt három előadásról írtak kritikát a fiatalok.
Köszönjük az Orlai Produkció, a Yorick Stúdió, a Pinceszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (Stúdió Színház), az Örkény Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának partnerségét.
Az első forduló pályamunkáit a céh tagjai bírálták el.
A második forduló kritikáinak véleményezésébe a céhtagok mellett vendégbírálók is bekapcsolódnak: Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza volt ügyvezető igazgatója, Urbanovits Krisztina színművész, a KV Társulat alapító-rendezője és Koltai M. Gábor rendező, a Szegedi Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagja.
A II. Koltai Tamás kritikapályázat eredményét szeptember 20-án, a 47. Színikritikusdíj-átadón ismertettük.
A II. Koltai Tamás kritikapályázat nyertese Pamlényi Laura, második helyezettje Stan Lilla-Alíz, harmadik helyezettje Rúzsa Rebeka lett. Az 1–3. helyezettek pénzjutalomban részesültek.
Dicséretben részesült (ábécésorrendben) Balog Zoltán Márk, Barkóczi Eszter, Bürger Nina Flóra, Hermán Dániel, Juga Péter és Nagy Olivér Ábel.
A második fordulóba jutott pályázók értékes könyvcsomagot kaptak. Köszönjük a Szkéné Színház, az Open Books, a Corvina Kiadó, a Selinunte Kiadó, az Európa Könyvkiadó és a Magvető Kiadó támogatását.
Fotó: Éder Vera

