Vajon mi történik akkor, amikor a hivatásos nézők maguk is alkotókká válnak, vagy éppen a hétköznapi élet súlya alatt kell helytállniuk a nézőtéren? Az idei Színházak Éjszakáján a Freeszfe – Freedom helyszínén a Színházi Kritikusok Céhe három izgalmas beszélgetéssel készül.
15:00–16:00 Shakespeare a kritikában: zseni vagy botrányhős?
Shakespeare nem mindig volt az a „szent és érinthetetlen” ikon, akinek ma ismerjük? Nem bizony! Shakespeare népszerűsége töretlen, hatása pedig elemi, és ma már alapvetés, hogy Shakespeare a „legnagyobb”, de a magyar kritikusok nem mindig bántak vele kesztyűs kézzel. Volt itt minden: értetlenkedés, felháborodás és persze imádat is!
Pikli Natália, a hatalmas sikert aratott Shakespeare minden időkre című könyv szerzője kalauzol el minket ebben az izgalmas időutazásban, amelyből kiderül, hogyan formálták a kritikusok és a közönség elvárásai a hazai Shakespeare-kultuszt!
16:00–17:00 Az író kritikus
Vajon más szemmel nézi a színpadot az, aki maga is épít fiktív világokat? Három kritikus – sőt korábbi vagy jelenlegi céhtárselnök! – vall írói pályájáról.
Kovács Bálint első szépirodalmi kötete, a Lehetne, hogy csak aludjunk? című novelláskötet 2021-ben, első regénye Vágták volna le címen 2023 szeptemberében jelent meg a Kalligram kiadónál. Legutóbb egy gyerekregényt írt meg A madárkirály rejtélye címmel, ez még kiadás előtt áll. Írt riportkönyvet is a szexuális zaklatásról Puszild meg címmel, amely 2018-ban jelent meg a Bookline Könyveknél.
Puskás Panni 2021-ben jelentkezett A rezervátum visszafoglalása című novelláskötettel, amellyel elnyerte az Írók Boltja könyvösztöndíját, ezt követte 2023-ban a Megmenteni bárkit című regény, amelyet 2024-ben az Európai Unió Irodalmi Díjára jelöltek. A könyvből az Örkény Színház azonos címmel mutatott be színpadi adaptációt Gálhidy Sára rendezésében 2025-ben. A szerző jelenleg ismét egy regényen dolgozik, amelynek címe Történjen bármi lesz.
Turbuly Lilla első regénye éppen húsz éve jelent meg, azóta 14 kötetet publikált: ifjúsági- és felnőtt regényeket, novellákat, versesköteteket, mesekönyveket. Több ifjúsági- és gyermekdarabját bemutatták. Új regénye, az Azsúr már nyomdában van, március elején jelenik meg.
17.00 –18:00 A helyzet kritikus – a színház és az élet párharca
Bár azt gondolhatnánk, hogy a kritikusoknak a színház az élete, bizony adódhatnak olyan élethelyzetek, amelyekben a színház mellett más is helyet követel magának. Hogyan alakítja a mindennapjait egy kisgyermekes kritikus? Hogyan választ előadást az, aki nem Budapesten él? Miben más a nézőpontja annak, aki napközben tanít, este pedig előadást néz? És annak, akinek a fő foglalkozása első pillantásra cseppet sem kötődik a színházhoz? A Színházi Kritikusok Céhe által szervezett kerekasztal-beszélgetésen ezekre a kérdésekre (is) keressük a választ.
Vendégek: Herczog Noémi, Jászay Tamás, Keszte Bálint és Lénárt Gábor
Moderátor: Németh Fruzsina Lilla és Prikazovics Júlia
Jegyvásárlás a Budapesti Színházak Éjszakájára itt

