Szervezetünk nevében Turbuly Lilla, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke búcsúzott a nemrégiben elhunyt Mihályi Gábortól.
A Színházi Kritikusok Céhe nevében búcsúzom Mihályi Gábortól, röviden felidézve nagy ívű alkotópályájának azt a szeletét, amely a színházhoz, színikritikához kötődik.
„Engem egyre inkább a színház és a dráma érdekel” – írta az 1966-os dátumhoz életrajzában.
Hogy a dráma már sokkal korábban figyelme középpontjában állt, bizonyítja 1954-ben megjelent Molière-monográfiája. Tanulmányok és tanulmánykötetek sora tükrözi, hogy érdeklődése átívelte a teljes drámatörténetet a klasszikus görög drámától a XX. századi nyugat-európai és amerikai drámairodalomig és a posztmodernig. A Nagyvilág szerkesztőjeként színházi rovatot alapított. Talán a mai színházi palettánkról is hiányozna néhány előadás, ha nem fedez fel és közöl ott kortárs drámákat,Dürrenmatt-tól Tom Stoppardig.
„Nemcsak a színház, a színikritika is a jelenhez kötődik, be van zárva a színielőadás jelenének átláthatatlan falai közé. Ez értéke, s egyben korlátja is. A holnapután kilátótornyából már könnyű messzire látni” – írta Hamletekre emlékezve című tanulmányában. Mihályi Gábornak azonban megadatott a képesség, hogy a jelenből is messzire lásson. Így írhatta meg és írhatta le elsőként, 1984-ben A Kaposvár-jelenséget, a kaposvári színház nagy korszakát, amelynek lényegét a kiváló társulat mellett a szabadságigényben és a hazai provincializmus elleni tiltakozásban látta.
Ez az újra, frissre való nyitottság jellemezte kritikáit. Nem véletlen, hogy utolsó megjelent írása a Criticai Lapokban Az új évad elé címet viselte. 95 évesen, a 2017/2018-as évad elé nézett ilyen várakozással, kis elégedetlenséggel, hogy a műsortervekben túl sok az agyonjátszott darab, kevés az ősbemutató – és nagy szomorúsággal, hogy a bemutatókat már csak szeretett felesége, Földes Anna nélkül várhatja.
90. születésnapját a céhben is megünnepeltük. Koltai Tamás méltatásában az állandó szellemi készenlétet és kíváncsiságot emelte ki: „mindig ott voltál és ott vagy a helyszínen, ahol a dolgok történnek. Nyitottan minden új értékre, nagyvonalúan, megengedően, túlzott indulatok és váteszi jóslatok nélkül”.
Azóta nincs már Koltai Tamás sem, és most elment céhünk doyenje. Vannak köztünk, akik már nem is az unokái, de a dédunokái lehetnének. Ahogy minden szakmában, a mi hivatásunkban is fontosak az elődök. Az újabb tagok személyesen már nem ismerhették Mihályi Gábort, de utánaolvasva egy-egy előadásnak, drámának, találkoznak az írásaival, szenvedélyes újra, jobbra vágyásával, pontos, de sosem száraz, a legjobbféle személyességet sem nélkülöző stílusával. Nekünk, színikritikusoknak mindig egy kicsit a szellemi apánk marad, írásaiból még generációk fognak építkezni.